The Sims 2: Szabadidő

  • Tesztplatform:  PC
  • Írta:  ]{redenc
Az EA szerencséje az, hogy zseniális emberek dolgoznak a Sims-pakkok futószalag-termelésére szakosodott stúdiójában, hiszen -- bár a cucc-csomagok még így is kiverik a biztosítékot -- állandóan sikerül meglepni minket egy halom jó ötlettel, ami miatt nem érezzük az izzadság- vagy rókabőrszagot. Nincs ez másként jelen expanzióval sem.

Meglehetősen vaskos pakkot állítottak össze az EA Sims munkásai, még egyszer, utoljára, ha minden jól megy (lásd a mellékelt szövegdobozt!). Először is kapunk egy teljesen új lakószomszédságot, benne természetesen új előkészített családokkal (azaz más megfogalmazásban több küldetésből álló sztorimóddal), a témához illő közösségi területekkel. Talán mondanom sem kell, a famíliák, melyek életének igazgatásába belefolyhatunk, szintén jelen expanzióra vannak kihegyezve, így, hasonlóan az alapcsomaghoz, ez – a szokásos, ki- és bekapcsolható súgószövegekkel – afféle oktatómódként is funkcionál. A megoldandó feladatok, élethelyzetek változatosak, így mindenki megtalálhatja kedvencét közöttük.

Életcélok és hobbik vonzásában

Az új idők szele...

Amint elindítasz egy családot, pár perc múlva megjelenik egy Mr. Humble nevű úr (nem nehéz kitalálni, ki ő: az EA Sims stúdió vezetője, Rod Humble), aki lepakol a küszöbre egy jókora ajándékpakkot, a következő szavakkal: „E doboz tartalmának csodájára járnak majd az ámuló simek. Hogy miért kapod, fedje lepel, nagy dolgok állnak a háttérben!”. És hogy mi van benne? Egy igen pofás és drága számítógép, melyre egyetlen program van előtelepítve: a Sims 3...

Természetesen a nagyobb változás magát a játékmenetet érte, melyet jelentőségében a mechanizmust leginkább megpiszkáló Egyetemhez hasonlítanék, ahol ugye az új, plusz generáció, a befolyás- és életcélrendszer hozott alapvető változásokat. Ez a csomag több új elemmel bővíti mindezt, egyrészt az említett Egyetem, másrészt a Vár az üzlet csomagokból merített ötletekkel. Az első és legfontosabb egy új, elég összetett szisztéma, mely a hosszú távú életcélok nevet kapta a keresztségben. Ennek kijelzője az életcél- és befolyásmérő ív közé került, és leginkább a cRPG-k tapasztalati pont megoldásaira hajaz, annak minden elemével. Értéke két módon növelhető (csökkenni nem fog!): egyrészt, ha egész nap magasan tartod simed életcéljait, azaz folyamatosan kielégíted vágyait, és elkerülöd a félelem csapdáit, a nap végén picit emelkedik a mérce; másrészt simed életének minden kiemelt jelentőségű eseményekor (születés, első csók, házasság, stb.) is nő. Amint eléri a maximumot, pontot kapsz, melyet a jutalmaknál, az életcéljutalmak panel új gombjára kattintva költhetsz ez. Itt egy, a fentebb már szóba hozott Vár az üzlet csomaghoz hasonló „fejlődési fát” találsz, ahol simedet négy ágon juttathatod előnyökhöz. Az első ág a szükségleteké (lassabb csökkenés), a második a munkáé (több szabadnap, előléptetéshez kevesebb barát kell, esélykártyáknál nagyobb a találati arány). A harmadik simed életcéljához kapcsolódik, tehát itt más-más bónuszokat talál a tudás vagy épp a vagyon útját járó, de persze mind remek dolog: egyszerre két simet is felhívhatsz dumálni (!), több fizetést kapsz, plusz pénzforrásokhoz jutsz, gyorsabban tanulsz, sőt, akár elvitetheted magadat az ufókkal vagy épp megnövelheted az ikerterhesség valószínűségét. A negyedik még érdekesebb és vonzóbb: karaktered számára egy új, másodlagos életcélt választhatsz (akár még a speciális sajtos szendvicsest is!), így tehát aki a tudás ösvényén halad, az is hozzájuthat a gyorsabb kapcsolatépítéshez, ha a hírnevet rendeled mellé. Ez a rendszer jelentősen megkönnyíti a játékot, ami persze „önző dolog” a fejlesztők részéről, hiszen pontosan ez a plusz idő, amit így nyernek simjeink, teszi lehetővé, hogy hobbijukkal is tudjanak foglalkozni.

Igen, hobbijukkal, hiszen ez az expanzió központi témája. A srácok igazán remek munkát végeztek, nem spóroltak semmivel, így tíz kedvtelésnek, illetve – embere válogatja – szenvedélynek hódolhatnak kedvenceink. Érdekes, de végső soron logikus és kézenfekvő az ehhez kapcsolódó mechanizmus: tulajdonképpen minden élettevékenység nagyon apró lépésekkel ugyan, de növeli simed valamelyik hobbi iránti vonzalmát, és minél többet foglalkozol ezzel, annál gyorsabban nő az érték, mígnem a játék elkönyveli neked egy pontot eme játékelem adatlapján (a személyiséglapon, az érdeklődési kör és az emlékek között található, papírsárkány ikonnal). Mivel a legtöbbhöz eléggé meg nem köszönhető módon sok új mókát is kaptunk, álljon itt egy kis felsorolás eme „tízpróbáról”, a nóvumok feltüntetésével:

Konyhaművészet: Ez a legegyszerűbb: itt azok fognak jeleskedni, akik sokat sütnek, főznek. Filmek és irodalom: Sok tévézés, olvasgatás, regényírás jelzi érdeklődésedet a téma iránt. Játékok: Ez is magáért beszél, viszont kiemelendő, hogy a logika fejlesztése is befolyásolja. Fontos megemlíteni azt is, hogy a csomag része lett egy biliárdasztal, tehát akiknek nincs meg az Egyetem csomag, immár azok is lökdöshetik a golyót. Barkácsolás: Az egyik nagy-nagy újdonság. Nyilvánvalóan a műszaki érzékkel megáldott simek hobbija ez, tehát ama jártasság fejlesztése szinte magától értetődő itt, mint ahogy az is, hogy az elromlott cuccok javítása növeli ennek értékét. Ám immár a jól működő műszaki és mechanikus tárgyakat, a mikrosütőtől a zuhanycsaptelepig is meg lehet bütykölni egy új interakció segítségével, és kapunk két remek bónuszt is. Az egyik egy vasútmodellező terepasztal, a másik egy lerobbant autó, melyet rengeteg (koszos) melóval lehet kipofozni (teljesen működőképessé), ezek mellé persze a szokásos remek animációk társulnak, nagy dicséretet érdemel mindkettő! Tudományok: Itt is a „logikások” élveznek előnyt, ami mondjuk adja magát, miután az egyik hobbitárgy a teleszkóp, és ugye ennek használata automatikusan növeli ama képzettség szintjét – ám aki elmélyül ebben, új csillagokat fedezhet fel, amelyért nemcsak dicsőség, pénz is jár. Érdekesség, hogy kapunk egy falra akasztható hangyabolyt is (azaz egész pontosan annak sikmetszetét), melynek segítségével tanulmányozhatjuk a szorgos rovarok életét. Képző- és iparművészet: A másik nagyobb nóvum, persze főleg a kreatívok számára, amit ugye a festegetés is „vonz”. Ám itt is adtak valami pluszt a készítők: fazekaskorongot és varrógépet, melyek használatával még pedál-medál minősítéshez is juthatunk, és persze akinek megvan a Vár az üzlet, már látja is, hogy újabb remek lehetőséggel bővült a családi vállalkozás kínálata... (Akinek nincs, az se keseredjen el, hiszen épp úgy, mint a képeket, az ezeken elkészített holmikat is simán pénzzé lehet tenni - nem is kevésért!) Sportok: Újabb remek lehetőség, az erőnlét bajnokainak, melyhez kosárlabda- és focipálya is dukál! Bizony, immár lehet kapura rugdosni egymásnak vagy kosarazni napestig, ráadásul előbbihez komplett mezeket is rejt a „simszabó műhely” a kissé már unalmas tréningruhák mellett. Fitnesz: Azon erőnlét-központú simek, akik inkább maguk izzadnak testük formában tartása végett, új edzőfelszerelések várnak, és kocogni is elmehetnek, de persze az alapcsomag jógázása vagy az úszás is ide tartozik. Természet: Megint egy nagyobb halom újdonság, ugyanis a kerti munkák mellé olyan interakciók csatlakoznak, mint a madarak megfigyelése, a kirándulás vagy a bogárgyűjtés. Utóbbi egy külön minijáték, ugyanis az első levadászott példány után simünk kap egy csinos gyűjtődobozt, amelybe harminc különféle jószágot lehet összeszedni, ez is eltart majd egy darabig... Érdekesség, hogy mivel a készítők nem akartak semmiféle képzettséget kihagyni, így e hobbiban tűnhetnek ki a takarításban jeleskedők is. Zene és tánc: Magáért beszél, a kreatívok újabb kedvtelése lehet, a tánc és a muzsikálás híveié. Itt is hozzájutunk pár ajándékhoz: egy spéci szintetizátorhoz és egy hegedűhöz.

A fenti felsorolás persze az alapcsomagra érvényes, hiszen akinek megvan egy-egy kiegészítő, további módokhoz jut, hogy szenvedélyének hódoljon (fényképezés, tai chi, dobolás, kártyázás, sátorozás, és a többi). Az is természetes, hogy bizonyos jutalomtárgyak is befolyásolják a dolgot, de ugye aki a tudományokban jeleskedik, és ilyen pályára tér, a gyógyszerkészítő berendezés úgyis a birtokába kerül, így egyszerre növelheti logikáját és hobbiszintjét. Még valamit hozzáteszek: egyes hobbikban helyi versenyekre is benevezhetünk; az amatőr (vagy épp profi) séfek például egy általuk elkészített étellel a hónuk alatt (pontosabban készletükben) elcammoghatnak egy közösségi területre, ahol az ételminősítő asztalra letéve főztjüket máris megmérettetnek, a jutalom némi készpénz és ajándék.

Minden kedvtelés tíz lépcsőfokból áll; hasonlóan a képzettségekhez, itt is egy mérce növekszik az adott tevékenységet végezve, és ha ez betelt, kapunk egy újabb pontot. Egyes simeknél egy-egy hobbit fehér aura vesz körül: ez azt jelenti, hogy az illetőnek különös affinitása és vonzódása van a dologhoz, így ő ezen a téren gyorsabban fejlődik; ez induláskor még általában nem látszik, hiszen nyilvánvalóan az, hogy valaki valamiben tehetséges, csak akkor derül ki, ha kipróbálja a dolgot, így érdemes simjeiddel mindenbe belekóstolni eme vonzalom kiderítéséhez. Természetesen nincs megszabva, hogy ki miben vitézkedjen, akár az összes szenvedélyben kiélhetjük magunkat, persze ez nem kevés energiát igényel, de ez is egyfajta új játékcél lehet. Fokozzuk a jóságokat: az egyes hobbikhoz 8-10 speciális akció társul, így egy-két pontonként emberünk újabb interakcióval gyarapszik; az első általában az, hogy beszélgethet más simekkel kedvteléséről, ami újabb haverkodási forma (főleg, ha a partner osztja eme érdeklődést). Vannak még közös okosságok: az újságban elolvashatjuk az adott téma cikkeit, ilyen témájú oldalakat böngészhetünk a neten, a hobbinkról szóló blogot vezethetünk a világhálón, másokkal tippeket-trükköket oszthatunk meg, és átadhatjuk nekik megszerzett tudásunk – sőt elő lehet fizetni egy speciális, tematikus magazinra is, melyet hetente kézbesítenek számunkra. Egyes hobbik esetében egyedi bónuszokhoz jutunk, ilyen a túrázás, speciális ételek-italok elkészítése, vagy épp bolygók és ufók keresése. Aki pedig eljut a legfelső szintre, bekerül a „Zónába”: amikor kedvenc időtöltésének hódol, megszűnik körülötte a világ, és platinás ragyogás öleli körbe...

És még mindig nincs vége az ajándékesőnek: mind a tíz hobbinak van az adott településen egy zártkörű klubja, mely csak tagok számára érhető el, és hasonlóan az Egyetem titkos társaságához, a térképen nem is található meg. Ha simünk elér egy megfelelő szintre, megkapja a tagsági kártyát, és onnantól taxival felkeresheti a klubot, sőt, magával vihet egy vendéget is! Ezeken a helyeken természetesen az adott szenvedély további elmélyítését célzó berendezés található meg, így tehát a kevésbé tehetős simek is kiélhetik magukat mondjuk a terepasztal mellett vagy egy hangszert nyúzva, és persze jó alkalom a hasonló érdeklődésű komákkal való összehaverkodásra.

A fentiekből látható, hogy egy kis előrelátással és tervezéssel a különféle játékelemek egymásra hatása miatt rengeteg módon meríthetünk előnyöket, hiszen miközben egy szakmához való jártasságban előrehaladunk, az ahhoz kapcsolódó hobbi iránti érdeklődés is erősödik, az ezzel megnyíló jutalmak tovább növelik az adott képességet, ezzel és a plusz kapcsolati lehetőségekkel is egyszerűbbé teszik a karrierépítést, mindezt a hosszú távú életcélok rendszere a maga bónuszaival is megtámogatja. Remek és dicséretes dolog!

Karrierek, barátok – és az élet meglepető fordulatai

]{redenc Rádió...

Végre ezt is megértük: a játékban megvásárolható zeneszolgáltató berendezéseken végre saját muzsikáinkat is előcsalogathatjuk. Ehhez nem kell mást tennünk, mint kedvenc mp3 fájljainkat bepakolni a Dokumentumok könyvtár EA GamesThe Sims 2Music mappa bármelyik zenestílus kategóriájába. Ezután a játékban a Beállítások Audio beállítások pont alatt az Egyéni rádióállomások ikonra bökve összeállíthatjuk a műsorlistát, és a rádiókon máris elérhetővé válik az új csatorna.

A felvezetőben említett alaposságnak újabb bizonyítéka, hogy az előző szakaszban felsoroltakkal még nem ért véget a jóságok sora, ugyanis ebbe a csomagba öt új karrier is helyet kapott (de vegyük hozzá az új, otthon végezhető munkákat, például a korongozást, varrást is!), ráadásul eléggé eltérőek: hírszerző, táncos (aerobic-edzőtől a balettművészig), showman (humoristától a mágusig), építész, oceanográfus, ezekhez természetesen jópofa jutalomtárgyak és esélykártyák társulnak. Utóbbiaknál külön bónusz, hogy e csomag nóvumai is felkerültek rájuk, így egy szerencsés „elsütéskor” lehet, hogy hobbiszinted nő, vagy épp egy munkatárssal kerülsz baráti viszonyba.

Apropó, barátok. A kapcsolatrendszert is érte némi átalakítás – konkrétan két apró, de igen jelentős változás. Az első az MLB (mindörökké legjobb barát) státusz bevezetése. Ennek eléréséhez nem kell mást tenned, mint valakivel annyira összehaverkodni, hogy egy életre szóló kötelék alakuljon ki; itt a kisebb súrlódások sem olyan komolyak, és az ilyen komák között speciális interakciók is elérhetők, mint például a „belsős vicc”, mely olyan poén, amit csak ők érthetnek. A másik szerintem sokkal nagyobb ötlet, amire bizony már nagyon régóta vártunk: amikor simed korosztályt vált, megjelölhetsz számára három barátot, akik vele együtt öregednek! Bizony, végre egy gyerekkori szerelem akár életed végégig elkísérhet, nem beszélve a fent említett szívbéli pajtásról, aki melletted lesz jóban-rosszban, míg a halál el nem választ. Nagyszerű, okos dolog ez!

És ha még ez sem lenne elég, simed élete további meglepetéseket tartogat. Ennyi újdonság és csiszolás után talán nem is várnánk el, hogy a fejlesztők ismét beletömjenek a csomagba egy újfajta bónuszkaraktert, de hát ez mégiscsak szinte kötelező, a rajongók elvárják – így ezúttal sem kell csalódnunk e téren sem. Most nem simed alakul át valamivé, hanem egy új kisegítő figura jelenik meg, szó szerint: a csodalámpás dzsinnje! A helyi javasasszony pakolja le a cuccot a ház elé (hogy ezt mi szabályozza, nem tudom, Mr. Mole, az egyik előre gyártott koma hamar megkapta), és szokás szerint megdörzsöléssel hívogatható elő a lila színű szerzet, aki három kívánságunkat teljesíti (és emiatt egyből elneveztem Tibi bácsinak). Ezen óhajok közt olyanok szerepelnek, mint egy kis pénzmag, az adott életszakaszból eltelt napok eltörlése (finom!), egy szeretett sim feltámasztása, a halál átverése, megszépítés, vagy épp a lelki béke meglelése. 

Leltár

Ha már az extra karakter kapcsán a kötelező körökről esett szó, természetesen nem maradhatott ki a szórásból a CAS, azaz a simkészítő műhely és a vásárlási menü is. Előbbiben most nem fogunk eget rengető újdonságokat találni, az egyes szakmák különféle rekvizitumait aggathatjuk emberkéinkre, a bohócruhától a balett- és egyéb versenytáncoson át a búvárruháig és az említett focimezekig elég színes és változatos a kép.

A nagyobb jóságokat az új holmik között találjuk, melyekről részben már esett szó fentebb, de ki kell emelnem, hogy rengeteg apró dísztárgy (kis szobor és egyéb objektum, falra akasztható cucc, felületre helyezhető „rumli" [szétszórt tárgyak]) került be a pakkba, ezeket nézegetve egy-egy adott hobbi erősödik (például a – sajnos nem funkcionális – mikroszkóp csodálva a tudományos érdeklődésünk növekszik). A nagyobb öröm az, hogy egy új, modern stílusnak hála kapunk egy komplett, klassz konyhai berendezést (hűtő, tűzhely, stb.), sőt, végre a család apróságai számára is készítettek friss holmikat a lányok-fiúk, nemcsak bútorokat, de egy remek játékot, melynek segítségével a kreativitás és a műszaki érzék nő, márpedig ezen jártasság fejlesztése eddig sajnos kimaradt, így a lurkókat már idejekorán el lehet kezdeni a barkácsolás felé terelgetni...

Azt hiszem, rezümé gyanánt az a legnagyobb dicséret, ha azt mondom: az új, reményeink szerint utolsó TS2 expanzió megéri az árát, a most bekerült játékelemek felfrissítik és még életszerűbbé teszik a szimulációt, az apróbb csinosítások, ötletek, meglepetések már csak felteszik a pontot (vagy stílszerűbben – simszerűbben - : a hangulatkristályt) az i-re.



Forrás: pcguru.hu
  « vissza a tesztekhez  

Értékelés

Az értékeléshez be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj!

  Hozzászólások  

tpendanttiffany

2016-03-23 17:11:13 [#3]

értékelés: 85/100

lexa_xd

2010-08-12 14:05:05 [#2]

Nekem tetszik ez a kiegészítő is, mondjuk igaz, hogy nem ez a legjobb, de nekem nincs vele bajom! :D

értékelés: 70/100

delicatus

2009-07-26 03:16:20 [#1]

Nem igazán tartozott a kedvenc kiegészítőim közé. Az új interakciók + szabadidős tevékenységek szórakoztatóak voltak, de nekem pl. zavaró volt, hogy ugyan úgy szinten kellett tartani a simek rajongását, hogy a "zónába" kerülhessenek, mint pl. a fizikai eddzettségüket, és nekem már sok volt a szükségletek/edzés/szabadidős zónázás együttes fenntartása. Az autókészítés is csak addig tűnt érdekesnek, amíg rá nem jöttem, hogy egyetlen 1 modell van, azt lehetett ugyan variálni, de... hát mondjuk úgy, hogy nem ez volt a kedvenc kiegészítőm :)

értékelés: 50/100

Adatlap

The Sims™ 2 Szabadidő

Szimulátor >> Életszimulátor >>

megjelenés:

2008. február 29.

fejlesztő:

EA Sims

kiadó:

Electronic Arts

Web Fórum Teszt
Galéria
Kapcsolódó galéria:
The Sims 2 Szabadidő
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó:

  tovább az adatlaphoz...

Értékelés

Az újdonságok: animáció, játékmenet-változások, meglepetések
- A memóriaigény
- Az öreg motor
- Útkeresési problémák
70
50

Szavazás

Szeretnél The Sims 4 tesztet olvasni?