Nagyon jó összeállítás, elrendezés, hangok és még nagyon sok más egyéb ami megfigyelhető a játékban. Ismét nagyon jó játékot adott ki az EA a kezéből.
Merüljünk bele a részletekbe.
Nem is tudom mivel kezdhetném. Tálán kitérnék először a zenére.
Nagyon jó, és hangulatos zenék vannak belekombinálva a játékba. A legtöbb zene azonban vidám, és vidámságot hoz. A zene mint kellék fontos a játékhoz, és a jó választás is. Az EA ebben nem hibázott, jól válogatott zenéket illesztett a játékhoz.
Nekem nagyon tetszettek a játékban az állatok. Az egyik ilyen például az üvegakváriumban lévő állat.
Amikor játszottam, ebben az üvegakváriumban egy gyík volt. A gyíkot meg tudtam etetni illetve ki is tudtam venni az akváriumból és letenni a földre. A gyík elszaladt.
(A képen jól látható az akvárium, ami szépen be van rendezve kedvenc állatunknak. A gyík sajnos egy szempillantás alatt eltűnt tehát az nem látszik a képen.)
Volt egy szép barna lovam is amivel mentem a városba. Amikor a ló már elfáradt hazaszaladt. Már nagyon éhes volt. Kapott szénát és azt ette meg jóízűen.
Volt még egy kismacskám is amit örökbe fogadtam. A kis aranyos mászkált egyik helyről a másikra.
Pince kialakítása:
Pincét vagyis a házunk alatt is tudunk létrehozni ezentúl lakóteret, vagy éppen amire szeretnénk használni.
Jól ki lett találva és nagyon ötletesnek találom ezt a módot.
(Ezen a képen jól látható, hogy a ház alsó szintjén alakítottam ki egy teret.)
Medence kialakítása:
Ennek is nagy sikere volt nálam, hiszen nem csak a felszínen a házam mellett tudtam létrehozni medencét, hanem az előbb említett "pincehelyiségben is"
(Ezen a két képen a "pincehelyiségben " alakítottam ki a medencét. Jól látható, hogy "kockásítva" van az alja ahogyan lefelé nyúlik, vagyis így 3D hatást kelt a kép)
(A képen a házam mellet húztam meg a medence helyét)
Ami nagyon tetszett még nekem, hogy a medencébe el tudunk helyezni világítást.
Az így kivilágított medencében akár éjszaka is tudunk "lubickolni."
(A képen az előbb leírtak láthatók.)
Tó kialakítása:
A tó kialakításánál nagyon szép grafika látható. Eredeti hatást kelt.
Szabadon kialakítható a méret és a mélység is. Nagyon jól meg lett tervezve ez is.
Összességében én ennyit szerettem volna a játékról leírni. Szívből szeretnék gratulálni az EA-nak, hiszen ismét nagyot alakított ezzel játékkal.
Az értékeléshez be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj!