The Sims™ 2 Paloták és Parkok Cuccok

Az angol „mansion” szóra elég nehéz jó magyar kifejezést találni, a hivatalos kúria és palota más-más képeket villant be nekünk. A legjobb példa talán az egyik legismertebb „mansion” felemlegetése: Hugh Hefner, a Playboy-birodalom alapítója is egy ilyenben él, és rendezi híres-hírhedt partijait. Nos tehát, az új „cucc” csomagban ilyen batárnagy luxuskérókat építhetünk, és az általában kötelezően hozzátartozó buja kerteket, helyesebben inkább parkokat.

Három témát kapunk: az egyik az egzotikus marokkói, mely visszatérő elem a sorozatban, a másik az art deco, amelyről legutóbb a Bioshock kapcsán esett szó, hiszen abban is hasonló stílusban épült fel Rapture víz alatti városa, az utolsó pedig a romantikus és elegáns second empire, amely a viktoriánus korszakban, a 19. század második felében volt igen népszerű. Mindehhez igen sok, ezúttal főleg építészeti elem jár: íves, nagy lépcsők, oszlopok, ablakok, ajtók, tetők, kerítések, sőt napelemek, plusz csillárventilátorok, a kertekbe pedig a növényeken (többek között íriszek, napraforgók, sárgaliliomok) kívül szobrok, szökőkutak, és művészileg formára nyírt bokrok.

Mint az összes eddig cucchoz, ehhez is szükséges természetesen az alapjáték.

Gépigény összevetés

Minimum konfiguráció

Processzor Memória Videokártya Szabad hely
       
1 magos
800 MHz
256 Mb Shader Model 1.4 - DirectX 8.1 / 32 Mb 4 GB

Ajánlott konfiguráció

Processzor Memória Videokártya Szabad hely
       
1 magos
1600 MHz
512 Mb Shader Model 2.0 - DirectX 9.0 / 128 Mb -

A te konfigurációd

Processzor Memória Videokártya  
       
-
-
- --  

Regisztrált és bejelentkezett látogatóink számára a profiljukban megadott konfiguráció automatikusan összehasonlításra kerül a hivatalos gépigénnyel!

  Az alapjáték    
  A kategória legjobbjai a SIMS Hungary adatbázisából    
  Kapcsolódó fórumok    
  Kapcsolódó galériák    
  « vissza a játékadatbázishoz  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód,
regisztrálj oldalunkon!



  Hozzászólások  

adc580888

2018-02-05 04:09:27 []

chanel outlet
birkenstock outlet
black friday deals online
fulam shoes
Nike Schuhe Herren
burberry outlet
Nike Air Max 180
timberland boots
articles
coach factory outlet
nike huarache shoes
clearance
gel kayano
Nike Free Run
michael kors outlet
Nike Boots
kate spade new york store
michael kors
fun games for kids
louis vuitton
Louis Vuitton Outlet
ray ban sunglasses
north face outlet
tory burch outlet
Louis Vuitton Online
pandora jewelry sale
tory burch outlet
ray ban sunglasses
chanel outlet
michael kors uk
Nike Air Max 90 Mes
michael kors australia
Nike Free
yeezy boost 350
pandora necklace
Nike Schuhe Damen
kate spade outlet
Air Max 1 Homme
school bags online
michael kors uk
jimmy choo outlet
michael kors australia
sunglasses hut
Louis Vuitton Outlet
payless shoes
pandora uk
pandora charms
qiqi fashion
louis vuitton outlet
nbastore
omega watches
timberland boots
michael kors australia official
michael kors
louboutin shoes
jimmy choo heels
oakley outlet
Air Jordan Homme
The Retail Compliance Association
Engagement Rings - Official
ray ban uk
snow boots uk
soccer store
hermes outlet
clb shoes sale
burberry outlet sale
chrome store
ray ban justin
ray ban frames
kate spade outlet
myhermes parcel shop
coach outlet online
Kay Jewelers - Official
kate spade canada
kate spade
puma shoes
under armour outlet
mulberry outlet
coach factory outlet online
ray-ban glasses
puma oulet sale
Prada Shoes - Official
pandora rings uk
Dreamland Jewelry - Official
Jared Jewelry - Official
ray ban wayfarer sunglasses
ray ban sunglasses
black friday deals
Nike Air Max 2017
birkenstock canada
nike outlet
Wholesale womens autumn winter clothing
Nike Blazer Femmes
nike outlet
puma shoes
mulberry outlet
Prada Shoes - Official
cheap ray ban
michael kors australia
Air Max 90 Femme
coach factory outlet
Prada Sunglasses - Official
business blog
michael kors outlet
ray ban shop
Obat Kuat Sex
michael kors australia
michael kors
China wholesale
pandora ring
coach handbags sale
kate spade handbags
Nike Jordans
ugg boots
kate spade outlet
official coach outlet site
pandora australia
Wave Prophecy 2 Shoes
burberry outlet coupon
louis vuitton us
Kaufen Nike Air Max 1
official louis vuitton
Online Oyun
yeezy boost 350 shoes
pandora outlet
pandora uk
zhang2.5

jakabjazmin01

2010-04-23 13:20:49 []

Imádom a sims2 luxuslakás cuccokat

Adatlap

The Sims™ 2 Paloták és Parkok Cuccok

Szimulátor >> Életszimulátor >>

megjelenés:

2008. november 14.

fejlesztő:

EA Sims

kiadó:

Electronic Arts

Web Fórum
Galéria
Kapcsolódó galéria:
The Sims 2 Paloták és Parkok Cuccok
Kapcsolódó cheat:
Kapcsolódó videó: