Sims 3 zenék

  • Treff
  • 2008-10-23 19:23:19
Megosztom az iWiW-en! Megosztom a Facebook-on! Megosztom a Twitter-en! Hozzáadom a Google könyvjelzőimhez! Hozzáadom a Startlapomhoz! Megosztom a MySpace-en! Könyvjelző és megosztás
Egy játék nélkülözhetetlen hangulati eleme a zene és hang, és különösen igaz ez a Sims-széria esetében, amelynél a simlish nyelv ma már egyfajta védjeggyé vált. Természetesen, hogy az új részben ez is egy fokkal magasabbra lép, hiszen az EA a játék minden elemét meg szeretné reformálni.
Evégből aztán kiválasztották azt az embert, aki e nemes célra leginkább megfelelőnek tűnik, és meg is találták az 1970-es születésű Steve Jablonsky személyében. Az úriember fiatal kora ellenére már igencsak vén rókának számít az iparban, hiszen ő készítette a Texasi láncfűrészes, az Amityville horror – A rettegés háza, A sziget, no és a Transformers zenéjét, sőt, a Született feleségek kísérőmuzsikáját is, begyűjtve közben két-két BMI TV Music Award, illetve BMI Film Music Award elismerést is. Nem ez az első munkája az EA-vel, ugyanis a C&C 3: Kane’s Wrath zenéit is ő jegyzi, de a Microsoftnak is dolgozik, a Gears of War 2-n.

A szerverünkről letölthettek egy közel két perces számot, mely a főtéma egy részlete, és melyet a sorozat rajongói bizonyára felismernek, hiszen Jablonsky a régi témát dolgozta át és dúsította fel, szimfonikus zenekari előadásban. A Sims 3-ban, mint a bevezetőben említettem, sokkal hangsúlyosabb lesz a muzsika, amely minden tevékenységünket végigkíséri és dinamikusan lereagálja. Ezt már a "szabóműhelyben" (vagy hívjuk mostantól lénylabornak?) megtapasztaljuk, hiszen annak megfelelően változik a zene, amilyen természetű simet választunk, amilyen hajstílust, arckifejezést, ruhát választunk hozzá. Miután az új részben szabadon mászkálhatunk a városban, természetesen minden közösségi hely megkapja a maga jellegzetes muzsikáját és háttérzajait, legyen szó az edzőteremről, a kávéházról, vagy épp a tengerpartról, ahol a hullámok zaja keveredik a sirályok rikoltozásával. Sőt, még simünk hangját is megváltoztathatjuk, szabadon kiválasztva és beállítva, milyen legyen annak stílusa, magassága-mélysége. A különféle zeneberendezések (rádió, hifitorony) most is számos csatornát kínálnak, köztük a saját állomásunkat is, így aztán ha nem tetszik Jablonsky mester és a zeneszekció többi felelősének munkája, kedvenc nótáinkat is hallgathatjuk majd.

Forrás: PC Guru
  Kapcsolódó letöltések    
  « vissza a főoldalra  

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj oldalunkon!

  Hozzászólások6  

verkop93

2008-10-29 20:02:33 [6]

nagyon bejön nekem tetszik h a sims2-ből megmaradt vmi az eleje olyan született feleséges és ez olyan kis szomsédságos zene

Furtado006

2008-10-26 12:36:47 [5]

Sztem is jó habár az eleje csöppet oan mint a Született Feleségek.

szabi1124

2008-10-24 16:19:52 [4]

Nekem is nagyon tetszik

Joschka

2008-10-24 15:39:20 [3]

Nekem bejön!
Az egyáltalán nem zavar, hogy Sims2 zenei motívumokat is felhasznált ehhez. Minőségi ugrásnak tartom a nagyzenekari hangzást. Lendületes, mint egy sebes folyó.

Jopy

2008-10-23 20:27:53 [2]

Tuti, de szerintem elég sok Sims 2 -ős kiegből van benne valami.

Treff

2008-10-23 19:32:06 [1]

Figyeljétek meg, hogy ez is az Egyetem zenéjére alapszik.